Viharban, fagyban

„Bizonyos ​értelemben megbarátkoztam a félelemmel – az adott pillanatban gyűlöltem ugyan, de izgalmasabbá tette a kihívást, és fokozta a diadal elégtételét.” – Edmund Hillary
„Nem azért mászom hegyet, hogy a csúcsokat meghódítsam. Hogy akkor miért? Keresem a határhelyzeteket, hogy érezzem szorongásaimat, kételyeimet és magasztos érzések töltsenek el.” – Reinhold Messner
Tadeusz Piortowski a fent idézett neves hegymászók méltó kortársa, a lengyel alpinizmus kiválósága – volt. 1986 júliusában a Karakorum K2. csúcsának a meghódítása után meghalt. Viharban, fagyban című kötete bevezetőjében szinte megjósolta sorsát:
„Könyvem győzelmes mászások, öt magashegyi kaland története, amelyeket néhány év leforgása alatt a Tátrában, Norvégia hegyeiben és az Alpokban éltem át. De szól ez a könyv a mai teljesítmény központú alpinizmusról is, a természeti elemekkel vívott küzdelemről, arról a harcról, amelyet az emberek tudatosan vállalnak, hogy megmutassák lelki szilárdságukat és győzni akarásukat. A küzdelem egy bizonyos szakaszában eltűnik a kellemes érzés, amelyet a könnyed mászás, a szakadék fölötti egyensúlyozás jelent, véget ér a saját erőnk, ügyességünk és a hegyek szépsége nyújtotta öröm. Csupán a makacs, elkeseredett harc marad, amikor a hegymászó mindent egy lapra tesz fel – s a harcból nem mindig ő kerül ki győztesen.”